Mozi Varázslat

Mozi Varázslat

Az otthoni mozizásnak is vannak előnyei

2016. február 28. - Pordán Attila

Állandó téma, hogy moziban vagy otthon jobb-e filmet nézni. Rengeteg pro és kontra érvet lehet felsorakoztatni mindkét megoldás mellett, de az esetek többségében csupán a személyes igények döntenek. Van, aki szereti a mozit, van, aki nem szereti, van, aki imádja és van, aki rosszul van még annak gondolatától is, hogy egy nagy teremben, sok más emberrel együtt kell majd filmet néznie a sok fény és hanghatás elviselésével. Nem vagyunk egyformák, még jó, hogy semmi sem kötelező.

Az otthoni szórakoztatóelektronikai termékek ugrásszerű fejlődésével a sima mozi már egyáltalán nem adott akkora élményt, amiért érdemes lett volna az otthoni nagyképernyő előtt álló kanapéról átülni egy mozi székébe. Ekkor jött a 3D lehetőség, ami ismét bevonzotta az embereket, ám nagyon hamar kiderült, hogy ez sem lesz elég. A technika fejlődik megállíthatatlanul és a piac igyekszik minél több profitot termelni, ezért nagyon hamar megjelentek a 3D televíziók is.

Az otthoni filmnézés élménye, ha megvan rá a megfelelő technikai háttér, vetekszik egy mozis élménnyel, hiszen kényelmet kapunk mellé és a lehetőséget az irányításra. Na de mi van akkor, mikor megjelenik egy új mozi típus? Új televíziókat gyártunk? Az Imax megjelenésével ismét előtérbe helyeződött a mozi, hiszen a hatalmas vászonméret és a különleges technika, amivel az Imaxban is vetített filmek készülnek, most még elképzelhetetlen az otthoni filmnézéshez. Gondoljunk csak bele, az első nagy durranás az Avatar volt, amit meg lehet nézni otthon, meg lehet nézni kis képernyőn, mégis teljesen más élményt ad a nagyvásznas 3D-ben. Ma már sorra készülnek Imax technikával a filmek, zavarba ejtően hatásos jelenetekkel, döbbenetes effektekkel, amiket otthon biztosan nem tudnunk még egy ideig produkálni.

A Avatart hatalmas várakozás előzte meg és óriási durranásnak számított, hiszen előtte még nem készült film ilyen technikával. James Cameron szeret mindig nagyot alkotni és állandóan a filmtörténet nagykönyvébe írná magát. A Avatarral úgy nézett ki, ismét sikerül neki, de ami akkor nagy szám volt, mára már kissé kevésnek tűnne. Gyenge történet, sok-sok látvány, ez így még rendben is volna, ám sajnos nem használtak ki minden, Imax technika adta lehetőséget, ami a később jövő filmeknél jobban alkalmaztak. Bár mindennek ellenére az Avatart mindenki ismeri és várjuk a folytatást.

De térjünk vissza az eredeti témához: Mozi vagy televízió otthon?

Eltekintve attól a néhány filmtől, ami gyenge forgatókönyvvel, nem a legszerencsésebb rendezésben készül, de az Imax élmény mindezt megbocsáthatóvá teszi, minden más megnézhető otthon is. A mozimániások biztosan ellenkeznek eme kijelentést olvasva, de az otthoni filmezésnek is rengeteg előnye van, ami lehet, hogy sokaknál többet nyom a latba, mint a mozi pozitívumai.

Természetesen nem azt mondjuk, hogy az otthoni filmezés mellett kell letenni a voksot, hiszen a mozi hatalmas élményt nyújthat, ha jó a film, ha jók az effektek, ha kellő mértékben és minőségben kihasználják például az Imax adta lehetőségeket. De nem kell furán nézni arra sem, aki inkább otthon leül a kanapéra, vagy a pihe-puha szőnyegre és popcornt készít a mikróban, hogy nyugis körülmények között élvezhesse a movie-t.

Milyen előnyökkel jár, ha otthon filmezel? Például a lábadat sem kell kitenned sehová, így egy fárasztó nap után tényleg pihenés lehet egy film megnézése. Biztosan vannak olyanok, akiknek a kikapcsolódást azt jelenti, ha kimozdulhatnak otthonról, de ha alig vagyunk otthon, jól jöhet egy kis pizsiparty. Bár Avatart nézni nem biztos, hogy egy ilyen alkalommal érdemes.

Ha otthon filmezel, te szabod meg, mikor kezdődik a film, tartasz-e szünetet, és ha igen, mikor. Nagyon nagy előny a mai rohanó világban a tény, hogy nem neked kell igazodnod egy fix időponthoz, hanem az eseményeket te igazítod saját igényeidnek megfelelően. Mekkora könnyebbség, ha mosdóba kell menni és emiatt nem maradsz le a filmről, vagy inkább nem mész ki, nehogy lemaradj, de figyelmed felét az teszi, hogy „Jaj, de kell már!” Otthon ilyen nincs, egy gombnyomás és már mehetsz is, ahová akarsz, a film megvár. Kiváló példa erre, hogy mikor az Avatárban repülnek a lebegő szigetek között, te kimész mosdóba. Mire visszaérsz, már szó sincs a szigetekről és lemaradtál róla. A film végén nálad épp hiányzott egy kis élmény ahhoz, hogy igazán jól szórakozz, de meglehetett volna, ha nem hagyod ott tíz perce a termet. Biztosan mindenki járt már így vagy hasonlóan. Ráadásul nagyon ferde szemmel tudnak nézni az emberre, ha végigverekedi magát a mellette ülők során. Ez természetes, hiszen senki nem szereti, ha megzavarják, miközben érdeklődéssel figyel valamit, néz egy filmet, hallgat egy zenét vagy a kettőt egyszerre.

Szintén nagy előny, hogy nem fog senki a füledbe ropogtatni nachost és nem szürcsölnek kólát, miközben te nyugodtan néznéd a filmet.

Egyáltalán nem utolsó sorban otthon filmet nézni nagyjából ingyen van. Ha megvetted már a készüléket, megvan a film is, amit néznél, pluszköltség csak az a kevés kis áram, amit a készüléked közben fogyaszt. Számos lehetőséged van még a DVD megvásárlásán kívül, sőt ma már legtöbben nem vesznek kézzel fogható formátumban filmet, inkább fizetnek érte a szolgáltatónak egy inkább jelképesnek mondható összeget és kikölcsönzik egyetlen gombnyomással a fotelben ülve.

Nagyon sokan a letöltés mellett döntenek, ami számos szempontból vitatható dolog, de tény, hogy jelentős részben a letöltött filmeket nézzük otthon.

Nem tudományos jelleggel, de azért elég hatékonyan számos előnyét felsoroltuk és kifejtettük az otthoni filmnézésnek, ám le kell szögeznünk, hogy sok filmnél a kisebb képernyő, az Imax hiánya a filmélmény rovására megy. A Avatar is ilyen volt, és még sorolhatnánk a filmeket, melyek értékének jelentős részét az Imax élmény teszi ki. Talán a legjobb módszer, ha a látványos filmekért mégiscsak ellátogatunk valamelyik moziba.

A bejegyzés trackback címe:

https://mozivarazslat.blog.hu/api/trackback/id/tr1811660266
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása