Az utóbbi időszakban rendkívül jellemzővé vált a filmes világban, hogy régi klasszikusokat újítanak fel digitálisan vagy 3D-ben. Számtalan ilyen felújítást láthattunk a közelmúltból, ezáltal Hollywood lassacskán átalakult egy remake-gyárrá, aminek egyik következő áldozata a Ben Hur lett. Lew Wallace legendás, eredetileg 1880-ban kiadott regényét a múltban már számtalan filmes feldolgozása volt – egészen pontosan öt –, a mostani azonban mindközül a legalaposabb és leglátványosabb is egyben, de azt azért nem állítanánk határozottan, hogy emiatt megérte a készítőknek újra elővenni ezt az unalomig ismert sztorit.

Mint ismert, a Ben Hur eddigi legismertebb feldolgozása az 1959-ben megjelent, összességében igencsak epikusra sikeredett mozifilm volt, amelyet nem csak rengeteg Oscar-díjjal jutalmaztak, hanem a szakma mellett a nézők is imádták. Ez nem volt véletlen, hiszen olyan pillanatoktól hemzsegett az a mű, mint a legendás gályacsata, az elképesztően izgalmas fogatverseny, amely garantáltan mindenkinek az emlékeibe belevéste magát, aki legalább egyszer látta a művet. A most befutott 2016-os változat kapcsán a történet nem sokat változott, sőt mi több, lényegében ugyanaz maradt, ami valahol érthető is. Magyarán tehát a sztori Judah Ben Hur zsidó hercegről szól – akit Jack Houston alakít –, amint fogadott testvérével, a római hadsereg katonájaként megismert Messalával – a filmben Toby Kebbell – olyan kibékíthetetlen ellentétekbe keveredik, aminek folyományaként a herceget néhány hamis vád mellett árulás gyanújával letartóztatják. A férfit megfosztják trónjától,és rabszolgasorba kényszerítik, miközben hátra kell hagynia húgát, a Sofia Black-Delia által alakított Tirzaht, valamint édesanyját, az Ayelet Zurer által megformált Naomit, illetve szerelmét, Esthert is, akit Nazanin Boniadi alakít a képernyőn.

Főhősünk hosszú évekre egy római gályára kerül, ahonnan váratlanul – egy véletlennek hála – sikerült megszöknie, és a partra úsznia, ahol összehozza a sors Ilderimmel (Morgan Freeman), a dúsgazdag sejkkel, akinek az egyik kedvelt elfoglaltsága a fogathajtás, így Judah-nak megadja a lehetőséget, hogy profi fogathajtóvá válhasson, amivel megkapja a lehetőséget, hogy bosszút állhasson testvérén. Ennek megfelelően Judah fogathajtóként visszatér Jeruzsálembe, hogy a Pontius Pilatus által szervezett fogathajtó játékokon kihívja Messalát, a rómaiak rettegett fogathajtó bajnokát, és ezzel bebizonyítsa igazát, és visszaszerezze illetéktelenül elvett rangját.

A Ben Hur mögött rendezőként Timur Bekmambetov állt, ami azért érdekesség, mert korábban egészen eltérő műfajú, főkánt extrémen intenzív akciófilmekről ismertük a nevét, mint amilyen Wanted vagy a Hardcore Henry voltak. Ennek fényében a rendező kiléte különös választás volt, és ez komoly aggodalmat is váltott ki a mozi rajongóiból előzetesen, amit további aggodalom követett, miután kiderült, hogy az eredeti három és fél órás filmmel ellentétben a mostani feldolgozás alig két órában lett összecsapva. Ebből kifolyólag az új Ben Hur egy rendkívül gyors és pergős elbeszéléssel bíró film lett, alaposan felgyorsítva az eredetiből ismert, alaposan kibontakozó cselekményt és karaktereket, amit most sajnos csak alaposan összesűrítve kapunk meg. Pont emiatt a sztori sok helyen összecsapottnak hat, nem túl jól felépített, már-már zavarosnak tekinthető, mintha arra építettek volna a készítők, hogy mindenki, aki beül a filmre, az látta az 59-es eredetit. Tovább növeli a helyzet súlyosságát, hogy míg az eredetiben a nagyszerű színészi játék mellett olyan párbeszédek kaptak helyet, amelyek mélységükkel levették a lábukról az embert, addig az új részben semmilyen mély gondolatiság nincs. A dilemmák, a hűség, az árulás, a bosszúvágy cselekménye csak oda lett vetve elénk, ellenben egyáltalán nem került kifejtésre, sőt mi több, a forgatókönyvírók olyan közhelyes dialógusokat állítottak össze, amelyek kis túlzással lapossá teszik az amúgy legendásan zseniális cselekményt. Hogy miként kell egy nagyszerű sztorit teljesen elrontani? Valahogy így!

Szintén változott az Ben Hur keretein belül a vallásos szál megközelítése, hiszen itt Rodrigo Santoro által valóban jut szerep Jézusnak, és bár a bibliai események nagyon jól meg lettek jelenítve, ez az eredetiből egykoron kimaradt. Sőt mi több, pont ezért volt egy rejtett varázsa annak, mert egyfajta rejtéllyel, távolságtartóan és filozofikusan adta tudtunkra a vallásos utalásokat, így csak keveseknek adatott meg, hogy mindent és maradéktalanul értsenek.

Amiben az új Ben Hur igazán kiváló, az a látvány. Nem hiába volt a különös rendezőválasztás, Bekmambetov ugyanis valóban rendkívül látványos és intenzív pillanatokkal pakolta tele a művet – már ahol tehette. A rengeteg CGI jelenet és a bullet time alkalmazása például a tengeri csata kapcsán egészen elképesztő pillanatokat eredményezett, de a filmtörténelem egyik ikonikus pillanatainak számító fogathajtó jelenetek kidolgozottsága és megvalósítása is olyan meggyőzőre sikeredett, hogy arra nehezen találni szavakat.

Ha elvonatkoztatunk a legendás eredetitől, az új Ben Hur a többnyire névtelen színészek ellenére sem lett rossz, bizonyára bezsebel majd pár Oscar-díjat, de létjogosultsága nem igazán igazolható az idősebb korosztály számára, így inkább egy fiatalabbaknak készült remake-ről van szó, ami ezen a téren teljesítette a küldetését, de megértjük azokat, akik inkább az eredetinél maradnak majd.